Magyarországon is komolyan számolnak a közösségi médiával

MTI Sajtóadatbank, 2011. június 9. 08:49

Több mint 3 millió magyar Facebook-használóval a hazai közművelődési szakemberek is meghatározó jelenségnek tekintik a közösségi médiát, amelynek hatásairól, és használatáról szól az idei e-Kultúra Konferencia, amelyet az interneten élőben is közvetítenek.

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus szervezésében immár ötödik alkalommal szervezett e-Kultúra Konferencia előadói marketing-, PR-, jogi, pszichológiai, alkotói és felhasználói szempontból járják körül szerdán a közösségi médiát.

"A világ legnagyobb közösségi oldalának jelenleg több mint 3 millió magyarországi felhasználója van, azaz a lakosság 32,59 százalékát érinti ez az új jelenség, amely ma már túllépett azon, hogy csupán divatként tekintsünk rá. A világhálón mindenki mindenkivel kapcsolatba kerülhet, hogyha akar, és ez a lehetőség elsősorban a fiatalok életét alakítja át" - mondta el az MTI-nek
Ritter Andrea klinikai szakpszichológus, aki A fiatal személyiség és a Facebook-figyelem címmel tart előadást.

Hozzátette, hogy a fiatalok már nemcsak kapcsolattartásra használják a közösségi oldalakat, hanem az életüket is itt élik.

"A képek és egyéb személyes információk felelőtlen megosztása okozhat veszélyeket, mert ami ma kikerül az internetre, az holnap mindenki számára láthatóvá válik. Kialakul egy közös tudás azokról a dolgokról, amelyek korábban nem voltak láthatók, és ezek kockázatait a fiatalok még nem ismerik" - hangsúlyozta Ritter Andrea.

A www.livepoint.hu/ekultura címen élőben és később felvételről is megtekinthető szakmai tanácskozáson ismertetik a Magyar Nemzeti Digitális Archívum programját, bemutatják a kreatív ipar lokális gazdaságra gyakorolt hatásait.

A konferencia idén jubileumot is ünnepel, mert az első e-kultúra konferenciát tíz évvel ezelőtt, a közművelődési internetezés hőskorában rendezték.

Az azóta eltelt változásokról Lendvai Zoltán János rédicsi plébános is beszél. Szerinte már rég nem az internet jövőjével, hanem a jelenével kell foglalkozni.

"Sokan már ebben a virtuális világban élnek, ott ismerkednek, ott intéznek mindent. Az egyház is alkalmazkodni próbál az új kommunikációs eszközökhöz, többféle módon keresi a találkozási alkalmakat" - magyarázta a katolikus pap, hozzátéve, hogy az internet a kommunikáció leggyorsabb formája.

"A média szereplői közül sokan még mindig irigyek, nem ismerik el, hogy már győzött az internet" - hangsúlyozta a rédicsi plébános.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Díjazták a hazai informatikai versenyeken legjobb eredményt elért diákokat

Három jelentős informatikai diákverseny díjátadóját tartották meg 2024. május 23-án az ELTE Informatikai Karán, köztük Magyarország legtöbb diákot elérő, online zajló informatikai versenyén, az e-hód-on legjobban szereplő gyerekeket is jutalmazták. A résztvevők számos meglepetésprogramon vehettek részt, ahol többek között az okosházak modellezésével és a mesterséges intelligencia használatával is megismerkedhettek. Valamennyi díjátadón a közelmúltban elhunyt Dr. Zsakó Lászlóra, a hazai informatikai diákverseny-rendszer egyik megalkotójára emlékeztek meg a jelenlévők.

2024. május 31. 15:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52