Holland törvény a semleges internetért

MTI Sajtóadatbank, 2011. június 23. 17:21

A holland parlament szerdán elfogadta az új távközlési törvényt, amely többek között garantálja az internet semlegességét.

Hollandia az első Európában és Chile után második a világon amely törvényben szavatolja az internet semlegességét - számolt be a jogszabály elfogadásáról a holland média. A törvény többek közt megtiltja, hogy a mobil internet szolgáltatója pótdíjjal sújtsa az olyan távközlési szolgáltatót, amely - mint például a Skype - ingyenes vagy kedvezményes telefonálást és adatcserét biztosít.

Hollandiában például a Vodafone készült arra, hogy pótdíjjal kárpótolja magát az egyre csökkenő telefonbeszélgetés- és sms-forgalma miatt.

Maxime Verhagen gazdasági miniszter mélyen nem értett egyet azzal, hogy a szolgáltatók akadályokat emelhessenek romló piaci helyzetük miatt. "Ez árt az innovációnak" - nyilatkozta.

A holland törvényben a fogyasztók érdekeit védi az is, hogy korlátozza a honlapokat az úgynevezett cookies (sütik - a Web-oldalak használatát követő program) alkalmazásában. A honlapok üzemeltetői a sütikkel képesek rögzíteni például fogyasztói szokásokat, áruválasztásokat, és az információt felhasználó cégek célirányosabb hirdetési stratégiát követhetnek.

Nem örül az új törvénynek az internetes ágazat, szerinte ezzel rontanak a holland cégek nemzetközi pozícióján. Ezt viszont a törvény kezdeményezői utasítják vissza, arra hivatkozva, hogy a fogyasztóknak évente legfeljebb csak néhány alkalommal kell intézkedniük, hogy elhárítsák a nemkívánatos sütiket.
 

Kulcsszavak: internet

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52