Támadják a brit kormányt, amiért emaileket és hívásokat akar ellenőrizni

MTI Sajtóadatbank, 2012. április 3. 09:04

Nagy-Britanniában a polgári szabadságjogok megőrzésén munkálkodó csoportok bírálták a kormányt amiatt, hogy a brit lakosság telefonhívásainak, email-jeinek illetve sms-einek ellenőrzését lehetővé tevő törvény elfogadását tervezi - adta hírül hétfőn a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja.    

A közeljövőben nyilvánosságra hozandó jogszabály értelmében az internetes vállalatok kötelesek lesznek azonnali, azaz az eseményekkel egy időben történő hozzáférést biztosítani a brit kormány lehallgató központjának (GCHQ) a kommunikációhoz. David Davis konzervatív politikus szerint ezzel szükségtelenül kiterjesztenék az állam képességét arra, hogy "az átlagemberek után szaglásszon".

A konzervatív-liberális koalíció által irányított brit belügyminisztérium szerint azonban mindez kulcsfontosságú lépés a bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelemben. A legutóbbi munkáspárti kormány arra vonatkozó kísérlete, hogy létrehozzanak az internethasználatot és a telekommunikációt lefedő központi adatbázist, éppen az akkori konzervatív és liberális ellenzék miatt fulladt kudarcba.

Ehelyett egy 2009-es uniós irányelv értelmében az internetszolgáltatók kötelesek 12 hónapon át megőrizni a felhasználók adatainak, elektronikus leveleinek valamint telefonhívásainak egyes részleteit. Noha az üzenetek tartalmát nem kell megtartaniuk, a feladó és a címzett személye valamint a kommunikáció ideje és földrajzi helye rögzítésre kerül.
Az új jogszabály - amelynek bejelentését vélhetően a II. Erzsébet brit uralkodó által májusban elmondott "trónbeszéd" idejére tervezik - állítólag feljogosítja majd a GCHQ-t, hogy az eseményekkel egy időben, s nem pedig utólag jusson hozzá a szóban forgó adatokhoz.

Nick Clegg liberális miniszterelnök-helyettes kijelentette; ellenezte azt a javaslatot, hogy a kormány elolvashassa az emberek email-jeit, vagy hogy egy új központi adatbázis jöjjön létre. Clegg egyben tagadta, hogy a jelenlegi szabályozás kapcsán erről lenne szó, hangsúlyozván, hogy az mindössze a hatóságok munkáját segítené a terroristák elfogásában, valamint a súlyos bűncselekmények felderítésében.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36