A vezetés közbeni mobilozás még kihangosítóval is jelentősen növeli a baleseti kockázatot
Kihangosítóval is veszélyes a mobilozás vagy a hangvezérelt SMS-ezés vezetés közben, mert mindenképpen elvonja a vezető figyelmét, az agy ugyanis nem képes egyszerre mindkét feladatot biztonságosan elvégezni - figyelmeztetett kutatásai alapján egy amerikai egyetemi professzor.
A vezetés közbeni mobilhasználatot abból a megfontolásból tiltották be nagyon sok országban, hogy a készülékek elvonják a vezetők figyelmét a forgalomról. Egyes felmérések szerint egy három másodperces kihagyás - például amíg valaki a mobiljára pillant - kétszeresére növeli a kormánykerék mögött elkövetett hibák számát.
Rosenberger meggyőződése, hogy a probléma gyökere maga a beszélgetés, az a körülmény, hogy a vezető egy másik személy szavaira figyel a forgalom helyett. "Ha valaki társalog a mobilján vagy szöveges üzenetet készül küldeni a készülékéről, olyan zónába kerül, ahol minden más háttérbe szorul, és csak egyetlen dologra összpontosít: a hozzá beszélő hangra, illetve a szövegre" - fejtette ki.
Szimulációs vizsgálati eredmények már korábban is bizonyították, hogy ha a vezető nem is akar odafigyelni a beszélőre, akkor is lefoglalja agya egy részét a hozzá szóló hang, ami óhatatlanul kizökkenti a koncentrációból. A professzor utalt arra a 2006-os tanulmányra is, amely szerint a vezetés közbeni mobilozás felér azzal, mintha a sofőr részegen markolászná a kormánykereket.
A kutató szóba hozta, hogy egészen más a helyzet, ha a vezető olyasvalakivel beszélget, aki mellette ül az autóban, mivel ilyenkor a társalgás menete alkalmazkodni tud a forgalmi változásokhoz. "Ha például közeledik egy mentőautó, mindketten elhallgatnak, és a szirénára figyelnek. A mobil másik végén lévő személy azonban nincs tudatában - nem is lehet - a váratlanul kialakuló szükséghelyzetnek" - világította meg.
(http://www.livescience.com/37098-hands-free-phones-unsafe-for-drivers.html)
Kapcsolódó cikkek
- Internetes szavazáson keresik Magyarország legszebb virágát
- Megkezdődött a netes gyermekbarát tartalmak közötti verseny
- Nem korlátozhatja kimenő hívásainkat a mobilszolgáltató, ha csak a készülék árával tartozunk
- Internet Hotline-nal kapcsolatos sátorral is várja a gyerekeket az NMHH a Városligetben
- Egymilliárd mobilos veszi igénybe az Ericsson szolgáltatásait
- Ingyen telefonálás a Facebooktól
- Magyar diákok építették Európa második legenergiahatékonyabb járművét
- Okostelefonról és tabletről irányítható lámpa
- Tel-Aviv lesz a világ első digitalizált városa
- Társadalmi együttműködést kezdeményez a Médiatanács a gyermekbarát internetért
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.