Duplázott a Google Play – 1 millió alkalmazás
Egy év alatt sikerült a Google Playnak megdupláznia a letölthető alkalmazások számát. Míg tavaly még csak félmillió apphoz fértek hozzá a felhasználók, addig mára ez a szám egymillióra duzzadt.
A Google tegnapi sajtóeseményén számos újdonság tárult a nagyközönség elé. Természetesen a számok világába is belemélyedtek, így a legfrissebb Google Play adatokat is reprezentálta Sundar Pichai, az Android és Chrome csapat vezetője, aki a növekedést egyértelműen az Android erejének tudja be.
A Play Store, az AppStore-hoz hasonlóan, szintén túllépte az 50 milliárdos letöltést. Ez a szám egy évvel korábban még csak húszmillió volt.
Az Apple júniusban jelentette be, hogy már 900 ezer alkalmazás érhető el az AppStore-ban, rá egy hónapra pedig a Google rávert 100 ezerrel. Bár egyáltalán nem biztos, hogy a Google megelőzte vetélytársát, csak éppen előbb jelentette be hivatalosan a mérföldkövet.
Ez azonban nem csak a Google számára jelent áttörést, csemetéjének, az Androidnak is elismerés, hiszen nem csupán a legnépszerűbb mobilplatformja világszerte, hanem a legtöbb alkalmazás birtokosa is.
Forrás: Mashable.com
Kapcsolódó cikkek
- Terítéken az Android 4.3 Jelly Bean újdonságai
- Nőtt az átlagos internetsebesség világszerte
- A Google nagyobb az USA-ban, mint a Facebook, Twitter és a Netflix együttvéve
- Három új mobil nyomtatási megoldás a Samsungtól
- Elrajtolt a megújult Gmail
- A Google és a Microsoft együtt fejleszt
- iOS-en is elérhető a Google Now
- 16%-os nyereségesnövekedés a Google-nál
- Új külsőt kapott a Google Play
- Megújult a Gmail iOS alkalmazása
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.