Versenyképesség, mint a magántulajdonú vállalkozások erőssége és kockázata
Az új technológiák kínálta lehetőségek kihasználása, a működést támogató infrastruktúra folyamatos fejlesztése és a stratégiai gondolkodás – ez az a három fő terület, amelyekre a Deloitte elemzése szerint kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a magántulajdonú vállalkozásoknak ahhoz, hogy az üzleti világ gyors változásainak nyertesei lehessenek.
A globalizáció jelentős mértékben megváltoztatta a vállalkozások körében felmerülő lehetőségeket és kihívásokat egyaránt. Napjainkban az üzleti környezet – beleértve a technológia és infrastruktúra fejlődését – jelentős mértékben felgyorsult, ami zavart okozhat a társaságok működésében. A felforgató változásokat megfelelő módon hasznosító vállalkozások eredményesebben képesek reagálni a gyorsan változó üzleti környezetre és előnyre tudnak szert tenni a versenytársakhoz képest.
A Deloitte Private globális tanulmánya 2019-re vonatkozóan ad előrejelzést abban a kérdésben, hogy a felforgató változások mely területei jelenthetnek kritikus kockázatokat, vagy kihagyhatatlan lehetőségeket a magántulajdonú vállalkozások számára. Az elemzés szerint az új technológiák alkalmazása, a működési hatékonyság folyamatos fejlesztése, illetve a nagyobb összefüggéseket is átlátó, stratégiai gondolkodás az a három fő terület, amelyekre a következő időszakban kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a magántulajdonban lévő vállalkozásoknak, ha versenyben akarnak maradni.
A tanulmányból kiderül, hogy ezeknek a társaságoknak egyelőre felemás a hozzáállásuk az új technológiákhoz. A Deloitte felmérése szerint 62 százalékuk használ prediktív elemzőmegoldást, vagy ahhoz hasonló rendszert a hatékonyság növeléséhez, 46 százalékuknál pedig úgy látják, hogy ezek a technológiák komoly segítséget nyújthatnak a fogyasztói elköteleződés erősítéséhez. A mesterséges intelligencia (MI) bevetése a digitalizációban élenjáró cégeknél számít prioritásnak, ezen társaságok informatikai vezetői körében készült kutatás szerint a társaságok 72 százalékánál az MI-hez kapcsolódó megoldások a beszerzési kívánságlista élén állnak. Azok a pionír vállalkozások, amelyek már alkalmaznak a robotikát érintő megoldásokat rendkívül pozitív tapasztalatokról számoltak be: 90 százalékuknál az előzetesen vártnál nagyobb hatékonyság javulást és költségcsökkentést eredményezett a fejlesztés, és több mint 80 százaléknál boldogabb munkaerőt. A közepes méretű cégek egyre többet költenek informatikai biztonságra is, azonban az ezzel kapcsolatos fejlesztések alig felüknél számítanak stratégiai fontosságú beruházásnak.
Az új technológiák bevezetését ugyanakkor sok esetben gátolja, hogy a menedzsment nem eléggé elkötelezett, vagy hiányzik a stratégiai gondolkodás ilyen jellegű nyitottsága a részükről. Komoly kihívást jelent a fejlesztéshez szükséges munkaerő megtalálása is. Az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az adattudósok, az informatikai biztonsági és MI-szakemberek iránti igény, azonban a magántulajdonban lévő társaságok nem mindig tudnak versenyezni a globális nagyvállalatok és tanácsadó cégek által kínált bérekkel.
„A 2019-re vonatkozó elemzésünkből jól látszik, hogy a fejlett elemző megoldások, a mesterséges intelligencia és a robotok bevetése nagymértékben növekedhet a magántulajdonban lévő vállalkozásoknál. Ezt a folyamatot azonban hátráltatja, hogy komoly kihívást jelent az új megoldások hatékony alkalmazásához szükséges szakemberek megtalálása. Jelentős esélyt jelenthet ezeknek a cégeknek, ha időben felismerik a munkaerő-kínálat kapcsán felmerülő változásokat. A jövő év végére a globális munkaerő-piac közel felét már a milleniumi generáció adja majd, akik mást várnak el egy munkahelytől, mint elődeik. Jobban számít nekik a társadalmi felelősségvállalás, fontos számukra, hogy olyan cégnél dolgozzanak, aminek azonosulni tudnak az értékrendjével, rugalmasságot várnak el és lehetőséget önmaguk folyamatos fejlesztésére. Az a vállalat, amely képes ezeket nyújtani, komoly előnyre tehet szert a tehetségek bevonzásában” – mutatott rá dr. Kóka Gábor, a Deloitte Private közép-európai vezető partnere.
Kapcsolódó cikkek
- Sikeresebb üzlet – mesterséges intelligenciával
- Az ingatlanpiacon is tarol a mesterséges intelligencia
- Megállíthatatlanul terjeszkedik a dán robotikai cég a kelet-európai régióban
- A GDPR után érkezik az e-Privacy rendelet
- A Digitális Falu lehet a vezeték nélküli technológia jövője
- Az online vásárlóknak is tartogat meglepetéseket a Brexit
- Az Ericsson mesterséges intelligenciával teszi egyszerűbbé a hálózatok üzemeltetését
- A Fujitsu bemutatja, hogyan növeli a nyereséget a hálózatba kapcsolt kiskereskedelem
- VAKT: egy jól működő példa a blockchain alkalmazására az energetikában
- Még nem áll készen a pénzügyi szektor az AI alkalmazására
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.