Figyelemfelhívó Huawei kampány
A Magyarországon élő közel 80 ezer látássérültre hívja fel a figyelmet a Huawei legújabb videóiban. A vállalat neves színészek közreműködésével, hét különböző szituációban mutatja meg a látható és hallható érzelmek közötti különbséget. Az Orlai Produkciós Iroda művészei a Huawei mesterségesintelligencia-alapú okostelefon-alkalmazásának segítségével rövid videókban szemléltetik a hét alapérzelmet, azokra irányítva a figyelmet ezzel, akik számára a mindennapokban nehézséget okoz a látható érzelmek felismerése. A rövid felvételeken Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás és Schruff Milán rendhagyó színészi játékukkal világítanak rá, miként változtatja meg az érzékelést, ha az emberi arcon megjelenő érzelmek láthatatlanok.
A vakok és gyengénlátók számára nehezen érzékelhető, beszéd és arcmimika közötti különbségeket emeli ki társadalmi érzékenyítő kampányának zárásaként a Huawei. A vállalat Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás és Schruff Milán színészek közreműködésével hét rövid videó segítségével mutatják be az emberi alapérzelmeket (boldogság, szomorúság, meglepettség, düh, félelem, undor, megvetés), amelyeket a művészek hangjuk segítségével állítanak kontrasztba az arcukon megjelenő, valós reakciókkal. A kampányban fontos szerepet kapott a gyártó Facing Emotions alkalmazása is, amely a Huawei Mate 20 Pro okostelefon MI-képességeinek köszönhetően pár másodperc alatt képes megállapítani, hogy a beszélgetőpartner arcán melyik érzelem tükröződik a hét legmarkánsabb emberi emóció közül. A kezdeményezés a Huawei Technologies Hungary az Orlai Produkciós Irodával és a Láthatatlan Kiállítással közösen indított társadalmi érzékenyítő kampányának záró aktivitása.
Az érzékenyítés korábbi állomásainak részeként a Huawei Magyarországon először „hekkelt” meg egy színházi előadást: a Novák Eszter rendezésében látható sikerdarab, a Három esős nap első pár percében Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás és Schruff Milán érzékeltette a közönséggel, milyen lenne, ha kivennék egy színházi előadásból a színház lényegét, az érzelmek kifejezését.
A kampány során a Huawei nem csak online szemléletformáló videókat oszt meg, hanem a Láthatatlan Kiállítás állandó programelemeként is felhívja a figyelmet az érzékenyítés fontosságára. A kampányhoz csatlakozott Kovács Patrícia színművész, a SUHANJ! Alapítvány alapítója, illetve Agárdi Szilvia látássérült énekesnő, esélyegyenlőségi aktivista is.
A kampány keretében készült, hét alapérzelmet bemutató videók az alábbi linkeken elérhetők:
- Boldogság: https://www.youtube.com/watch?v=CvusV6spdS0
- Szomorúság: https://www.youtube.com/watch?v=-rSX0lSgK40
- Meglepettség: https://www.youtube.com/watch?v=9JlId0Fblzg
- Félelem: https://www.youtube.com/watch?v=z4eko-A433k
- Düh: https://www.youtube.com/watch?v=sqeICaX2TlI
- Undor: https://www.youtube.com/watch?v=bgFo6oEdJ9k
- Megvetés: https://www.youtube.com/watch?v=6h9nUvAxIQs
A Facing Emotions kampány nagyvideója:
https://www.youtube.com/watch?v=apb3vB2sHgA&feature=youtu.be
Kapcsolódó cikkek
- Perre megy a Huawei
- Sikeresebb üzlet – mesterséges intelligenciával
- Okos Város idegrendszert épít a Huawei
- Honor kutatás az AI nyomában
- A Huawei-é a második legtöbb szabadalom Európában
- Rendhagyó jelenettel ültették fel a Belvárosi Színház nézőit
- A piac méretéhez képest Magyarországon vásárolták a legtöbb Huawei csúcskészüléket
- Megdöbbennénk, ha tudnánk, hogy mennyi mindent tudnak rólunk…
- A mesterséges intelligencia kutatásának legnagyobb ászai jönnek Budapestre
- Versenyképesség, mint a magántulajdonú vállalkozások erőssége és kockázata
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.