Szavazzon az irodalomra!

forrás: Prím Online, 2019. április 10. 08:59

A Libri április és május között arra buzdítja az olvasóközönséget, hogy szavazzanak a kortárs magyar irodalomra. A 2016-ban alapított Libri irodalmi díjak kampánya a döntőbe került tíz kortárs magyar irodalmi alkotásra és szerzőikre hívja fel a figyelmet. Március végétől már a közönség is szavazhat, és kiválaszthatja kedvencét a tíz döntős közül. A díjak ünnepélyes átadógálája május 15-én lesz.

A Libri a kultúra elhivatott pártolójaként legfontosabb feladatának az olvasás népszerűsítését tartja, ezért hozta létre 2016-ban a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A díjakat idén negyedszerre adják át, a díjazottak 2019-től már 2-2 millió forintot és 30-30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak. 

 

A díjakhoz tartozó kampány szlogenje: Büszkék vagyunk kortársainkra. A szlogen azt hivatott kommunikálni, hogy a mai magyar irodalmi élet olyan pezsgő és sokrétű, amire mindannyian büszkék lehetünk. A kampány során két fő kreatív jelenik meg; egy közös portré a Libri irodalmi díjak 10 döntős szerzőjéről, egy-egy egyéni portré mindegyikükről, valamint a 10 könyvről készült tematikus képek. A kreatívokon feltűnik még a Libri irodalmi díjakhoz készített, a Libri jelképeként használt L-betűs design. A kampány több lábon áll, egyaránt szólítja meg az olvasóközönséget online és offline felületeken. Jelen van a sajtóban, a Libri könyvesboltjaiban és social felületein, valamint megjelenik a XXVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is. 

 

 

A 10 döntős könyv: BARABÁSI ALBERT-LÁSZLÓ: A képlet című tényirodalmi alkotása, DRAGOMÁN GYÖRGY: Rendszerújra című novelláskötete, KEMÉNY ISTVÁN: Nílus című verseskötete, KRUSOVSZKY DÉNES: Akik már nem leszünk sosem című regénye, MÁN-VÁRHEGYI RÉKA: Mágneshegy című regénye, PINTÉR BÉLA: Újabb drámák című színműgyűjteménye, SIMON MÁRTON: Rókák esküvője című verseskötete, SZILASI LÁSZLÓ: Luther kutyái című regénye, SZVOREN EDINA: Verseim címmel megjelent novellái, valamint TAKÁCS ZSUZSA: A Vak Remény című verseskötete.

 

Szavazni a http://www.libri.hu/irodalmidij/ oldalon lehet, a szavazás elérhető desktopon, okostelefonon, illetve offline a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A szavazók között 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki a szervezők, ami a Libri irodalmi díjak 10 döntős könyvéből áll össze.

 

A szavazás 2019. május 12-ig tart.

 

AZ ALKOTÓK LISTÁJA:

  • Megbízó: Libri Könyvkereskedelmi Kft.
  • Marketingigazgató: Sándor Gabriella
  • Brand manager: Tamasi Szilvia 
  • PR manager: Jávor Zsófia
  • Art director: Dósa Ivett
  • Szövegíró: Paál János
  • Marketingkoordinátor: Urbán Boglárka
  • Média: Szabó-Kenderesi Kata, Bárándi Gergő
  • Web design: Sárosi Tamás
  • Fotó: Mészáros László

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36