IVSZ pályázat a versenyképes magyar IT szakemberekért
Akár 140 millió forintnyi támogatásban is részesülhetnek a HEFOP pályázatból az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) támogatásával induló cégek
Az IVSZ tagok számára ingyenesen rendelkezésre bocsátott "metapályázat" ajánlásokat és minta szövegeket tartalmaz, amelyek segítségével leegyszerűsödött a pályázatok egyébként meglehetősen bonyolult és időigényes összeállítása. A dokumentum felhasználásával határidőre 22 cég adott be pályázatot önállóan vagy konzorcium tagjaként, a megpályázott támogatások összértéke eléri 140 millió Ft-ot. Sikeres pályázatok esetén, az elnyert támogatások felhasználásával a munkavállalalók az egész IKT iparágban használható általános szakismereteket és képesítéseket szerezhetnek.
Az IVSZ véleménye szerint az ehhez hasonló kezdeményezések más területeken is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a cégek forrásbevonással kapcsolatos elképzelései ne maradjanak meg az igény szintjén, hanem közös összefogással sok sikeres pályázat születhessen.
Az IVSZ tudomása szerint az alábbi cégek adtak be pályázatot a HEFOP-ra a metapályázat nyomán: AdviceSoft, Informo, DSS, Elender, E-group, Meditcom, SearchLab, FilterMax, ITC, Intersoft, FreeSoft, Interface, Delta Elektronik, Montana, IDG, KFKIDirect, C.Enter, HumanSoft, Pentatrade, Procomp, EuroOne, MátraCOMP Kft.
"Az IVSZ "metapályázatát" hasznosítva a HUMANsoft Kft., mint konzorciumvezető adott be pályázatot a győri Pentartade Kft.-vel, a szegedi I.T.C. Kft.-vel és a zalaegerszegi Procomp Kft.-vel közösen. A támogatást az ügyfélszolgálati rendszer továbbfejlesztésével összefüggő humánerőforrás képzésére kívánja igénybe venni. Cél továbbá a konzorciumi tagoknál olyan tudásszintű rendszermérnökök biztosítása, akik a képzést követően nemzetközileg elismert minősítések megszerzésére képesek. Az IVSZ kezdeményezése nagy segítséget jelentett pályázati anyagunk sikeres elkészítésében." - nyilatkozta Illés Antal a HUMANsoft Kft. ügyvezető igazgatója.
A szakember-továbbképzés fontos versenyképességi kérdés
A munkaügyi szolgáltatások fejlesztésére 8 milliárd forintos uniós programot indított a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium. A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) pályázata az IT szakemberek képzése esetén maximum 80%-os támogatást biztosít, amelynek keretében pályázatonként minimum 1 - maximum 18 millió forint igényelhető. A pályázat által elnyerhető támogatás az egész IKT szektor jövőjét jelentősen meghatározhatja, hiszen az EU-csatlakozással egyre fontosabbá válik, hogy szakembereink hivatalos minősítésekkel is rendelkezzenek, folyamatos képzésükkel az egész szakma minőségi elkötelezettsége emelkedjen. Az IVSZ kiemelt fontosságúnak tartja az FMM égisze alatt futó programot, hiszen az informatikai szakismeretek fejlesztése, színvonalának emelése az információs társadalom építéséhez és a gazdaság versenyképességének növeléséhez elengedhetetlen feltétel.
Kapcsolódó cikkek
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
- Microsoft-program a frissdiplomások elhelyezkedésének megkönnyítésére
- Projekttámogatási segédlet esettanulmányokkal
- Online munka- és állásközvetítés: Vienna.hu
- Üzleti intelligenciáért felelős oktató a NetAcademiánál
- Segítség a női álláskeresőknek technológiai készségek elsajátításához
- NetAcademia Ösztöndíj informatika szakos hallgatóknak
- Szeptembertől újra indult az IAESTE Hungary Csereprogramja
- Az Év Internetes Kereskedője Díj: október 15-ig lehet szavazni
- Szabad a pálya: Megérkeztek az első HEFOP támogatások
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.