Rátz Tanár Úr Életműdíj - hetedszer
A személyenkénti 1 millió forintos díjjal az alapítvány kuratóriuma az elmúlt hét év alatt negyven pedagógus munkáját jutalmazta. Tavaly 85 középiskola 123 pedagógusát javasolták a díjra. A középiskolák, szülői munkaközösségek, volt és jelenlegi tanítványok idén szeptember 14-ig tehetik meg jelöléseiket.
Az Európai Unió egyre nagyobb hangsúlyt helyez a kutatás-fejlesztésre, 2007-ben 1,2 milliárd eurót költ IT és távközlési projektekre, mely összeget természetesen pályázatok útján lehet elnyerni. Ausztriában nagyjából 1700 milliárd forintnak megfelelő összeget költenek kutatásra az idén. Ehhez képest a hazai cél 2010-re, hogy a GDP 1,8 százalékát, vagyis kb. 500 milliárd forintot szánjunk ugyanerre − mondta Kroó Norbert, az MTA alelnöke, az Európai Kutatási Tanács Tudományos Tanácsának tagja, a Rátz Tanár Úr Életműdíj kuratóriumának elnöke.
Az EU törekvéseinek ellenére az összes EU-ország közül hazánkban csökken a leggyorsabban a friss természettudományos és mérnöki diplomások száma. Tehát a nagyobb gond mégsem az, hogy Magyarország más európai országokhoz képest szerényebb pénzeket tud áldozni erre a kulcsfontosságú területre – hívta fel a figyelmet Kroó Norbert –, hanem hogy az erre költhető keret felhasználásához, illetve az uniós finanszírozás elnyeréséhez nem áll majd rendelkezésre megfelelő hazai kutatói gárda. Attól kell tartani, hogy a magyarországi szakember-kibocsátás nem lesz képes lépést tartani a növekvő lehetőségekkel és igényekkel.
Ezt a kedvezőtlen trendet kívánja – a maga eszközeivel – fékezni, megállításában segédkezni az Alapítvány a Természettudományos Oktatásért, illetve a három alapító, az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter. Az alapítvány legfőbb célja, hogy kiemelten támogassa a magas színvonalú középiskolai reálképzést, mint a leendő természettudományos értelmiség bázisát. A díjazottak 2001 óta összesen 40 millió forintot vehettek át.
Kapcsolódó cikkek
- Alkalmatlanság miatt felfüggesztették a személyügyi rendszer pályázatot
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
- Kiírták az "Év információvédelmi diplomadolgozata" pályázatot
- Termelésirányítás Pályázati forrásból
- Vlog-futam: videoblog pályázat
- Projekttámogatási segédlet esettanulmányokkal
- A beruházások támogatásának menetrendje
- A korszerű önkormányzatokért: pályázat szoftverbeszerzésre
- Medicover.hu: az Év Honlapja Egészségügy kategóriában
- Év honlapja 2006 díjazottak
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.