Az IT kiemelt szerepe a válságkezelésben
Saját költséghatékonysági gyakorlatáról, a vállalatok IT költségei lefaragásának okos megoldásairól tartott ma sajtótájékoztatót az IBM Magyarország. Pongrácz Ferenc pénzügyi igazgató, Szokodi Csilla üzleti szolgáltatási vezető és Werner Brockmann, az IBM technológiai szolgáltatások üzletág magyarországi vezetője magyarázta: miért van a vállalati IT-nek ma különösen kiemelt szerepe a válságkezelésben, illetve milyen területeken segíthet a vállalati költséghatékonyság elérésében a Kék Óriás.
Pongrácz szerint: a mai gazdasági körülmények között nagy kihívás, hogy egy cég rövid távon is eredményes maradjon. Az intelligens informatikai és üzleti megoldások komoly segítséget nyújthatnak a költségek csökkentésében, az informatikai szakterület hatékonyabbá tételében és a pénzügyi egyensúly megőrzésében. Fontos, hogy a vállalatok üzlet folyamataikat rugalmasan átalakítsák.
Szokodi szerint: az idei fő vállalati fókusz a költségcsökkentés, amit természetesen sokféleképpen lehet végrehajtani. Ehhez 2009-ben a CRM-re a korábbinál is nagyobb szüksége lesz a vállalatoknak. Egy másik fontos prioritás az üzleti intelligencia (BI) hatékony alkalmazása a vállalati költségcsökkentés céljából.
Brockmann szerint: a válság hatásainak kezelésében, a költségcsökkentés elérésében a vállalat pénzügyi (CFO) és informatikai vezetőjének (CIO) össze kell dolgoznia. Az IBM hatékony konzultációval tudja őket segíteni. Az okos vállalati CIO jól átgondolja, hol és mennyit csökkentsenek az éves IT költségekből. A létrejövő rövid távú (12-18 hónapos) költségredukció különféle döntések eredményeként áll elő (pl. nem indítanak új IT projekteket, alszerződéseket lezárnak, nem vesznek, nem adnak erőforrásokat kölcsön stb.). További fontos területet jelent a strukturális költségek csökkentése (erőforrások/alkalmazások újra kijelölése, a központi/decentralizált IT vezetés közötti változtatás). Az IBM több témát jelölt ki, amelyek jelentős hatással bírnak a költségcsökkentésben. Ilyenek pl. az IT optimalizálás, hálózat-optimalizálás, nyereség menedzsment, üzletfolytonossági és visszaállítási szolgáltatások, szerver-, illetve tárolókonszolidálás és virtualizáció, optimalizált biztonságtechnika, adatközponti hatékonyságvizsgálat stb. Azoknak a CIO-knak, akik nincsenek teljesen tisztában vállalatuk IT erőforrásaival, az IBM fel tudja ajánlani a teljes vállalati IT (beleértve az IT energia-felhasználását is) átvilágítására szolgáló ITUAM (IBM Tivoli Usage and Accounting Manager) programcsomagját.
Pongrácz az IBM saját gyakorlatáról szólva, kifejtette: a világcég a globálisan integrált vállalat koncepcióját vezette be magára nézve (pl. pénzügyi tevékenységét szolgáltató központokba szervezte; közülük az egyik legnagyobb Budapesten található). Saját informatikai tevékenységének hatékonyabbá tétele céljából Magyarországon is kiszervezte az IT üzemeltetést, igaz egy saját szakértő cégéhez (IBM ISC Hungária Kft.). Jelentősen változóban van az IBM-nél a munkavégzés módja, (pl. terjed az otthonról való munkavégzés).
Kapcsolódó cikkek
- Az SPSS felvásárlását értékelte előzetesen az IBM
- IBM: új üzleti modell kell a válság sikeres túléléséhez
- Vállalatmenedzsment: a változás jelenti a stratégiát
- IT-hozzájárulás a jövő televíziózásához
- IBM-biztonság: magyar piacon az ISS
- IBM Tivoli szolgáltatás-irányítási kompetencia központ a BMF-en
- A Polygon újból IBM Premier Business Partner
- Hazai partnerekkel, hazai környezetre, hazai cégeknek
- Linux 48 - IBM Szoftver Programozói Bajnokság masszázzsal
- IBM: SOA témájú nemzetközi konferencia Budapesten
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.