55 millió forinttal támogatja a Műegyetemet a Bosch

Kovács Attila, 2010. május 27. 16:56

A mérnöki szakokon folyó oktatás infrastrukturális feltételeinek javítása , a közös kutatás-fejlesztési projektek támogatása mellett ösztöndíjak biztosítása a német nyelvű képzésben részt vevő hallgatók számára  és egy Közép-Európában egyedülálló mechatronikai labor megnyitása is tárgya a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) ma megkötött három évre szóló Bosch-BME támogatási szerződésnek.

A tudástranszfer fontossága A magyarországi Bosch csoport hatvani gyára,  valamint Budapesti Fejlesztési Központja és a BME között évek óta zajlik szoros szakmai együttgondolkodás és stratégiai tervezés, hiszen a világszínvonalú mérnökképzés egyik feltétele, hogy az ipar és a piac elvárásai a felsőoktatásban is megjelenjenek.

A Bosch évente több mint 3,5 milliárd eurót költ kutatásra és fejlesztésre, és világszerte több mint 3800 szabadalmi kérelmet nyújt be. Thomas E. Beyer, a Bosch csoport magyarországi képviselője, a mai ünnepség kapcsán hangsúlyozta, hogy a vállalat a jövőben is az innovációra helyezi a hangsúlyt, így a k+f tevékenység idén is kiemelt terület lesz. A Bosch csoport évek óta kiemelten támogatja a magyarországi felsőoktatást és mérnökképzést, s mára a magyarországi Bosch a második legkeresettebb munkahely a diploma előtt álló műszaki egyetemisták és főiskolások körében. Beyer hozzátette: „ A szerződés közös kutatás-fejlesztési projekteket és az oktatás feltételrendszerének támogatását biztosítja. Az egyetemmel folytatott hosszú távú sikeres szakmai együttműködés arra is biztosíték, hogy a vállalat által befektetett pénz további szakmai sikereket szül.”

Az interaktív sajtóesemény keretében átadott, és Közép-Európában egyedülállónak számító szimulációs laborban a Műegyetem hallgatói, tanárai, kutatói az autókba kerülő komplett mechatronikai rendszerek környezetállósági vizsgálatát végezhetik el.

Kulcsszavak: Bosch-hu BME oktatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36