Közgyűlést tartott az IVSZ
Ma tartotta meg éves közgyűlését az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), ahol Laufer Tamás elnök ismertette a tavalyi év eredményeit és az idei stratégiai célokat. A közgyűlésen az IVSZ tagsága új Etikai és Fegyelmi Bizottsági, Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottsági tagokat, valamint KKV tagozatvezetőt választott.
„Az IVSZ elérte éves terveit, azonban egy szövetség csak akkor lehet maradéktalanul boldog, ha az által képviselt iparág is teljesítette terveit. Az infokommunikációs piac azonban a tavalyi évben nem növekedett a megfelelő mértékben, az állami megrendelések hiányoztak és az üzleti szféra is belassult. Az idei évben elmozdulást és pozitív változásokat várok a nehézségek és az eddigi nem túlzottan pozitív irányok ellenére. A lehetőségeink meglesznek, hiszen az EKOP program keretében 50 milliárd forint van beágyazva a rendszerbe, és további innovációs és GOP pályázatok is várhatók ” – mondta Laufer Tamás, az IVSZ elnöke. „A szakképzés, innováció, pályázatok és közbeszerzések területén várunk komoly változásokat, amihez többek között a közbeszerzési rendelkezések további változására és például nagyon erős Innovációs Hivatalra van szükségünk. Az ezekhez szükséges párbeszédekre és tényleges segítségnyújtásra az IVSZ minden téren nyitott.” – folytatta Laufer Tamás.
Kapcsolódó cikkek
- Adatközpont-iparági fogalomtárat készített az IVSZ
- Az ACTA széleskörű társadalmi egyeztetését szorgalmazza az IVSZ
- Több informatikus és mérnökhallgató a felsőoktatásban
- Állami megrendelésekben reménykedik az IT-szakma
- Informatika a közigazgatásban, informatika a társadalomban
- A világ több magyar csúcstechnológiai mérnöki tudásra is vevő lenne
- Növekedtek az innovatív magyar informatikai cégek
- MENTA 2011: Az IKT szektor lehetőségei a recesszióban
- Technológiáról, piacról, emberekről szól az idei IVSZ MENTA
- IT on ICE: ütős sportversenyeket szervez az IVSZ a tagságának
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.