A rendszerváltozás emlékeit várják az európai digitális archívumba
Digitális archívumba lehet feltölteni az 1989-es kelet-közép-európai eseményekhez kötődő személyes történeteket, képi és tárgyi emlékeket: a hét végén, Varsóban elindult Europeana 1989 elnevezésű projektben részt vevő országok, köztük Magyarország is, gyűjtőnapokat tartanak a lakosság emlékeinek összegyűjtésére.
Az Europeana (Európai Digitális Könyvtár) új projektjének keretében az európai lakosok digitális platformon oszthatják meg egymással a vasfüggöny leomlásának idejéből származó személyes történeteiket, fényképeiket, videóikat és hangfelvételeiket - olvasható az MTI-hez hétfőn eljuttatott sajtóközleményben.
A kezdeményezés az Európa képét jelentősen megváltoztató forradalmi események jövőre esedékes 25. évfordulójának állít emléket. Az első gyűjtőnapot a hét végén rendezték Varsóban. Az ebből az alkalomból szervezett nyilvános beszélgetés témája a szabadságért küzdő hétköznapi emberek emlékeinek és tapasztalatainak megőrzésére irányuló intézkedések fontossága volt.
A megbeszélésen valamennyi résztvevő ország olyan projektnagykövetekkel képviseltette magát, akik jelentős szerepet játszottak hazájuk 1989-es eseményeiben. Magyarországot Rajk László, Litvániát Vytautas Landsbergis volt köztársasági elnök, míg Lengyelországot Tadeusz Mazowiecki, az első nem kommunista miniszterelnök és Chris Niedenthal brit-lengyel fotográfus képviselte.
A beszélgetés végén a projektnagykövetek saját személyes tárgyi emlékeik digitalizálásával indították el a projektet: Mazowiecki egy 1989-es keltezésű személyes levéllel, Lettország képviselője, Sarmite Elerte egy sárga műanyag zsebrádióval, míg a német projekt-nagykövet egykori, a Népi Kamara tagjaként használt igazolványával gazdagította a gyűjteményt. "Akkoriban az események olyan őrült gyorsasággal követték egymást, hogy senki nem indult el hazulról hordozható rádió nélkül" - emlékezett vissza a lett újságírónő.
A résztvevő országokban folyó kampányok kiemelnek egyes eseményeket 1989-ből. Lengyelországban a gyűjtőnap az első szabad választás évfordulójára esett, Litvániában, Lettországban és Észtországban a kampányesemények a Balti Úthoz, minden idők legnagyobb békés tüntetéséhez kötődnek.
Magyarországon a vasfüggöny átvágásának eseményei kerülnek a középpontba. A magyar kampányt és emlékgyűjtést a Közép-Európai Egyetem Nyílt Társadalom Archívuma (OSA Archivum) szervezi. A magyarországi gyűjtőnapokra 2014 júniusában kerül sor Budapesten és vidéki helyszíneken.
A gyűjtőnapokon a rendezők mindenkit szívesen látnak, akik meg akarják osztani az 1989-ből származó emlékeiket. A fotókról, hangfelvételekről, videókról, röplapokról, levelekről és emléktárgyakról digitális másolatok készülnek. Az érdeklődök az interneten keresztül is feltölthetik emlékeiket. Ehhez regisztrálniuk kell a www.europeana1989.eu internetes oldalon. A felöltött kép- és hanganyagok, valamint történetek szabadon hozzáférhetőek ugyanezen a weboldalon.
fotó: origo.hu
Kapcsolódó cikkek
- Három telefontársaságtól és hitelkártya-szolgáltatóktól is gyűjtött információt az NSA
- USA adatbányászat-botrány: külföldiek ellen irányult a titkos adatgyűjtés
- A vezetés közbeni mobilozás még kihangosítóval is jelentősen növeli a baleseti kockázatot
- Internetes szavazáson keresik Magyarország legszebb virágát
- Megkezdődött a netes gyermekbarát tartalmak közötti verseny
- Internet Hotline-nal kapcsolatos sátorral is várja a gyerekeket az NMHH a Városligetben
- Tel-Aviv lesz a világ első digitalizált városa
- Társadalmi együttműködést kezdeményez a Médiatanács a gyermekbarát internetért
- Törölték egy kritikus író és blogger mikroblogfiókjait a kínai hatóságok
- Az okostelefonok megadóztatásából fejlesztené Párizs a digitális kultúrát
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.